A ködöt aznap harapni lehetett. A vasúti sínek mentén, aranyló és kopaszodó fák ácsorogtak a hidegben.
A hetedik szerelvény dohányzófülkéjében ültem le. Három galambszürke, ráncos arc, melyen apró, jeges ékkövek opálosan ragyogtak.  A füst tekeregve keringett és kiszökött mielőtt behúzhattam volna a tolóajtót. Az ablak mellett maradt hely, mert besüvített a szél, ők pedig gondolom fáztak volna odaülni - én nem bántam -.
Miután meguntam a könyöklést és a monoton száguldó őszi fákat, végignéztem e négy, vén galambon. Bunda, hozzáillő kesztyűjük levetve, szépen a kígyóbőr táskájukra helyezve. Mogyorószín bundássapka alól kilógó gyöngyös, klipszes fülcimpa, bíbor műkörmök és a hosszú csontos ujjak…
Férjek gyűrűi… mindegyiken egy. Özvegyek, vagy elváltak…?
- Éhes vagy, drágám?
- Nem, köszönöm. – hirtelen a szemembe vésődik az a tiszta szempár.
- Azért csak vegyél!
De nem süteménnyel kínáltak, mint bármely nagymama tenné... Hanem szőlővel, dióval és roppanós almával. A kabátzsebükben meg mernék esküdni, hogy volt egy flaska is, vodkával vagy rummal töltve. Kiválasztottam két szem diót:
- Köszönöm.
Ezután az utolsó színházi darabról és a november 14-i erdélyi utazásról beszéltek. Rekedt hangjukon, nevetve köhögték fel, hogy: „Minden férfi egy hatalmas fasz!”.
- Drágám, gyönyörű vagy és fiatal! Lesznek még férfiak és lesznek még nyarak…
Szóval ültem ott a bundás, bordó kabátomban és rögtön látták, hogy kívül hordom a szívem.
- De, nem szeretett! Egy pillanatra sem… és most mással van. – mondtam, lassan, tagoltan és unottan.
- Talán már mással kefél. De, szerinted vele van? Ahány férfival eddig csak voltam, egyik sem volt velem. Érted mire gondolok, drágám? Nem voltak ott! Évekig! Persze megfogták a derekam, meg a csöcsöm, - akkor még nem ilyen volt ám ez se! -.
Kacsintás, nyomatékosító kézmozdulatok és a három galamb mellette verdesve, köhögésbe, krahálásba fulladóan nevetett.  
- Eleinte még a kocsiajtót is kinyitották nekem, ernyőt tartottak fölém... Néha főztek spagettit, úton hozzám, az autópálya mentén pipacsot téptek – mert az a kedvenc virágom -. De nem voltak… Ott… Na, ugye! Ilyen ez!
- Olyan nehezére esett volna válaszolni? – a második szem diót is bekaptam – Gondolkoztam ezen, és igen, valamikor igen. Szerettem. Úgy értem, komolyan. Egy ideig sajnáltam. De, aztán a nehezemre esett. Nehéz valakit sajnálni, akit semmi sem izgat. Ó, a kurva életbe, ennek semmi értelme! Mi izgatja? Mi teszi boldoggá? Én izgattam valaha? – felsóhajtottam - És komolyan meglep, hogy nem sok mindenre emlékszem abból, ami történt. Nem emlékszem semmire. Semmire. -
- Azok a nők házasodnak meg, akik lemondanak a szerelemről.  – mondta a harmadik galamb és csak akkor vettem észre, hogy az ő ujján nincs gyűrű.
- Ezt hogy érti?
- A férfiak azt szeretik, ha egy nő ragyog, ha illatos a húsa, széles a csípője és mindig kacéran felvont szemöldökkel állják a ronda, mocskos szavakat. Igen, évtizedekre le tudnak mondani anyukánál jól megszokott töltöttkáposztáról, cserébe egy jó szopásért. És úgy hiszik szerelmesek, de még mennyire! Aztán… Hát tudod, nem lesz többé falloszállító, ahogy megfogod a poharat. Én azt mondom, jobb, hogy sosem szeretett egy pillanatra sem!
- Ne mondj már ilyet neki! – csapott finoman a kézfejére a második galamb a harmadikéra.- Na, jó. Épp annyira… szeretett. Pillanatok töredékére... De, mivel férfi, így többre nem is képes. Ha pezsgett a véred mellette akár csak egy éjszaka, nincs mit bánnod. Ugye mondtam már neked.. Csak azok a nők házasodnak, akik lemondtak a szerelemről…
- De, akkor… úgy hangzik mintha…
- Mintha? – szól közbe a második galamb -. Az ujjamon három gyűrű. Hozzámentem két férfihoz, akik soha nem voltak ott, és a férjemhez, akit tavaly temettem el. Öreg lettem és arra vágytam, hogy behozzák az újságot reggelente, húslevesre délben, meg arra, hogy valaki szóljon lefekvés előtt, hogy vegyem be a vérnyomáscsökkentőmet. Nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz.
- Gyönyörű vagy drágám, egy ráncod sincsen... mi a baj? – szólt végül, valami megmagyarázhatatlan mosollyal a száján, az első galamb.